A Világgazdaság egészségügyi konferenciáján elhangzott megjegyzésre szeretnénk reagálni. Tesszük ezt azért itt és most, mert a felvetett téma nem tartozott a konferencia programjához. Tekintettel arra, hogy ez nem az első megnyilatkozás erről a kérdésről, fontosnak tartjuk a válaszadást.

Sok orvosnak már csak egy éve maradt, hogy összegyűjtse az önálló praktizáláshoz feltételül szabott 250 továbbképzési kreditpontot. Az orvosok ugyanakkor igazságtalannak tartják a kötelező továbbképzésen való részvétel költségeit: miután azt sem a fizetésben, sem más hozzájárulásban nem kompenzálják számukra, így bár csökkenő mértékben, de többségében még mindig a szponzorációé a főszerep. A tanfolyamszervezés sok cég számára ma is biztos piacot jelent, hiszen a kreditpont viszonylag könnyen értékesíthető „árucikk”.

Idén lejárt az egészségügyi szakmai kollégiumok mandátuma, amit a mostani formában már nem is újítanak meg. A tagokat még 2004-ben választották, megbízatásuk azonban már idén májusban megszűnt. Csupán a miniszterváltás miatt kaptak haladékot, eredetileg december végéig, amit azonban ismét meghosszabbítottak.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a nemzeti ünnep, augusztus 20. alkalmából állami kitüntetéseket adott át.

Március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adott át a köztársasági elnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter. 

  Könnyebb és felszabadultabb időszak következik, vagy most jön a neheze? A Medical Tribune-nek nyilatkozó orvosok nem csak terveikről, reményeikről és félelmeikről számolnak be. Azt is vállalták, hogy egy év elteltével visszatekintenek majd, s értékelik, mennyire látták jól előre a jövőt.   Radikális profilbővülés   Tavaly a nulláról kellett felépíteni egy teljesen új szervezetet, s a 2008-ban várható átalakulások sem lesznek kisebb léptékűek. A rendszer kereteiről szóló vitákon túl vagyunk: akik támogatták a változtatásokat, be kell bizonyítaniuk igazukat, azoknak pedig, akik ellenezték, konstruktív kritikával kellene viszonyulniuk a változtatásokhoz, hogy közös erővel annak minél több negatívumát ki lehessen küszöbölni. A hazai orvostársadalom megosztottságát és a politikai közgondolkodást ismerve sok konfliktusra számítok.    Átmeneti év következik egy formálódó rendszerben. 2008-ban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyébe lépő egészségbiztosítók is a felügyelet ellenőrzése alá kerülnek: a pénztáralapítástól a tagtoborzáson keresztül a működés előkészítéséig, a tőkeelvárások teljesítésétől az összeférhetetlenségi szabályok betartatásáig minden lépést kritikusan kell szemlélnünk, ugyanis a végrehajtási utasítások nyomán a problémafelvetések, az operatív döntések következményei elsődlegesen nálunk csapódnak majd le. A törvénybe foglalt engedélyezési, hozzájárulási és ellenőrzési feladataink kemény fellépést feltételeznek, hiszen legfőbb célunk, hogy az egészségbiztosítás átalakítása a betegek számára fejlődést, és ne visszafejlődést eredményezzen.   Az ügyfélforgalom megsokszorozódására számítok, emiatt a felügyelet kapacitását is növelnünk kell. Az év végére a létszám megduplázására készülünk, mintegy ötven új munkatárs felvételével elsősorban a piaci elemzési és közgazdasági-pénzügyi ellenőrzési kapacitásunkat kell erősíteni. Tovább kell bővítenünk a mindenki számára elérhető, nyilvános adatok – elsősorban a minőségi mutatók – körét; ez egyaránt érdeke a szolgáltatásokat igénybevevő betegeknek, a finanszírozó egészségpénztáraknak és a döntéseket hozó egészségpolitikusoknak. Nem célunk, hogy a felügyelet döntéseivel mindenki elégedett legyen. A pozitív visszajelzések túlsúlya mellett számos kritikát kaptunk eddig is: ezek egyik része azt kifogásolta, hogy „mindig az orvosoknak adunk igazat”, a másik része pedig, hogy „mindig a betegeknek adunk igazat”. Ez jó visszajelzése kiegyensúlyozottságunknak. Az újévben is alapvető törekvésünk, hogy döntéseinkkel, eljárásainkkal kikövezzük a változások útját, amelyen egyértelmű, világos és korrekt játékszabályok alakulhatnak ki. Ha az említett célok elérése mellett minden szereplőt jogszerű magatartásra késztetünk, egy év múlva azt fogom mondani, hogy eredményes volt a 2008-as év.     DR. KOVÁCSY ZSOMBOR,     az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke    Vérellátás új alapokon   Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) működése reményeim szerint egy év múlva döntően más alapokon nyugszik majd, mint ma. A biztosítókkal való tárgyalások kezdetére pontosan tudnunk kell, mi mennyibe kerül, s ezt az önköltségi árat érvényesítenünk kell a piacon. Az egészségbiztosítás átalakítása közben el kell érnünk, hogy valódi piaci alapokon működjön a vérellátás is, azaz a kórházak a 13-14 ezer forintból előállított vérkészítményért ne fele összegű térítési díjat fizessenek. A mai helyzet álságossága abban rejlik, hogy az OVSZ közvetlenül is kap állami támogatást. Ezen változtatni kell: nem tartok igényt dotációra a központi költségvetésből. Azt a pénzt inkább a kórházaknak kell odaadni, amelyek abból piaci alapokon vásárolhatnák meg a betegeik ellátásához szükséges vért és készítményeket, illetve fedeznék a laboratóriumi vizsgálatokat.    A vérellátásban monopolhelyzetben vagyunk, ám a labordiagnosztikában nem, emiatt fontos, hogy egyértelmű, valamennyi vizsgálóhelytől megkövetelt minőségi kritériumok legyenek a laborvizsgálatokban. Félő, hogy a vegyszerek és reagensek drágulása miatt a magánlaboratóriumok csak a legszükségesebb antitesteket vizsgálják meg a vérben, azaz az árversenynek minőségi romlás lesz a következménye, amely hosszabb távon nem kívánt mellékhatásokat és egészségkárosodást is okozhat. Ezt mindenképp meg kell akadályozni, s egyértelművé tenni, hogy a diagnosztikai verseny részeseinek mely értékeket kell minden körülmények között meghatározniuk.    Nem látom a 2008-as béremelés forrását, s nincs tartalék az OVSZben az asszisztencia alacsony fizetésének emelésére. A jövőben differenciált béremelést tartok szükségesnek, azaz a kis véradó állomások kisebb és a központi – elsősorban az egyetemi városokban lévő – laboratóriumok nagyobb munkaterhét, illetve minőségi elvárásait tükröző fizetési rendszert szeretnék bevezetni. 2008 őszétől Magyarországon Európa legkorszerűbb országos vérellátási szisztémája működik majd, akkorra ugyanis befejezzük annak az informatikai rendszernek a kiépítését és hálózatba kapcsolását, amely révén például úgy tudjuk számon tartani a véradók adatait, hogy az egyes helyszíneken történt véradások információi bárhonnan hozzáférhetőek legyenek. Ezzel a készítménygyártás, a beszerzés és a készletgazdálkodás is gördülékenyebbé válik.    A terveim számon kérhetősége mindenekelőtt azon múlik, milyen eredménnyel végződik az OVSZ januárban kiírandó főigazgatói pályázata. Öt évre szóló, határozott idejű kinevezésem februárban lejár, így hamarosan újra kell pályáznom az állásomra.  DR. MISKOVITS ESZTER, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója  Kikényszerített munkamegosztás  Nagyon bízom abban, hogy a 2007-es évnél nem lesz már nehezebb, hiszen olyan kemény időszakon vagyunk túl, amelyben kórházunk úgy vesztett kétszáz aktív ágyat, hogy a honvédségi Repülőkórház bezárása nyomán 80 ezerrel nőtt a potenciálisan ellátandó páciensek száma. Ezzel függ össze a 2008-ra tervezett legjelentősebb változás is; miután a Repülőkórház ingatlanjai a megyei önkormányzat tulajdonába, azaz kórházunk felügyelete alá kerülnek, a mi feladatunk lesz az épületek hasznosítása, működtetése.   Sok múlik azon, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében mennyi pénzt sikerül elnyernünk, hiszen a legnagyobb tervünk, hogy Izsáki úti telephelyünket megszüntessük, a Nyíri úti épülettömbbe integráljuk, megszüntetve ezzel a két kórház közötti másfél kilométeres távolságból adódó hátrányokat és anyagi veszteséget. Amennyiben az általunk optimálisnak tartott 12 milliárd forintnál kevesebbet nyerünk, prioritásokat kell meghatároznunk. Legfontosabbnak a fülorr- gégészetnek, a szülészetnek és a koraszülött-ellátásnak a beköltöztetését, továbbá a haemodinamikai laboratóriumnak és a citológiának a patológia mellé telepítését tartom. Miután minden mindennel összefügg, a Repülőkórház ingatlanjának további hasznosítása is a nyáron kihirdetendő pályázati eredmény függvénye. Ha valamennyi általunk szükségesnek tartott bővítést megvalósíthatjuk, akkor a megöröklött honvédségi ingatlanban helyet kaphatna a véradó állomás vagy akár az egynapos sebészet is. Ha nem lesz elegendő forrásunk, akkor a Repülőkórházba is kerülhetnek fekvőbeteg-osztályok, amelyek így ezerötszáz helyett ötszáz méterre lesznek a központi tömbtől. 2008 nyarán már sokkal többet tudunk majd arról, mi vár az intézményre.   Az egynapos sebészet fejlesztése a legfontosabb szakmai prioritások közé tartozik, hiszen annak a jövőben egyre nagyobb részesedése lesz a betegellátásban. Kollégáink felkészültek a feladatra, egyik munkatársunk egy évet töltött tapasztalatszerzéssel egy manchesteri intézményben. Januártól a kórházi osztályon már mi is elindítjuk ezt az ellátási formát, hogy minél hamarabb kiküszöböljük a gyermekbetegségeket, s ütőképes, összeszokott csapat álljon a kecskeméti és az ide irányított betegek rendelkezésére. Akár 4-5 ezer operációt is elvégezhetnénk egynapos sebészetben – arra törekszünk, hogy ennek minél nagyobb hányadát meg tudjuk valósítani. Függetlenül attól, hogy Bács- Kiskun megyét melyik biztosító nyeri el, a térség kórházai együttműködésre kényszerülnek. Mi már korábban is kezdeményeztük, hogy időben alakuljon ki a munkamegosztás, mert egymástól néhány tíz kilométerre fekvő intézmények között nincs létjogosultsága a párhuzamos fejlesztéseknek; a jövő útja csak a specializáció lehet. Erre eddig – részben a helyi politikai viszonyok miatt – nem volt együttműködési készség, ám biztos vagyok abban, hogy az új biztosítási rendszer ezt ki fogja kényszeríteni.  DR. SVÉBIS MIHÁLY,  a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató-főorvosa    Fenntartani a betegforgalmat    Az egyik leghálátlanabb időszakon vagyunk túl, amikor a legkevésbé irigyelt foglalkozások közé tartozott egy kórházigazgatói poszt. A tavalyi évet lejárt szállítói tartozások árnyékában éltük végig, csak a halaszthatatlan eszközjavításokat végezhettük el, a pénzelvonások miatt két év alatt száz dolgozót kellett elbocsátani a kórházból, ahol jelenleg 550 ember dolgozik. A változások egyedül a szakember- ellátottságban hoztak előrelépést; az ágyszámleépítések miatt olyan szakterületekre is jelentkeztek orvosok, amelyekben évek óta létszámhiánnyal küszködtünk.   Az „ennél rosszabb nem jöhet” mondatra az élet az elmúlt években mindig rácáfolt, ezért nem merem ezt a kijelentést megkockáztatni. 2008 ugyanúgy a bizonytalanság éve lesz, mint az utóbbi két év volt. Nem tudhatjuk, hogy az új egészségbiztosítási rendszer mit hoz majd a kórház és az ellátási körzetben élők számára. Annyiban biztosnak vélem az intézmény helyzetét, súlyponti kórházként nemigen tudom elképzelni, hogy valamely biztosítónak ne lenne alapvető érdeke szerződést kötni velünk.   A betegforgalom esetleges csökkenése mindenesetre olyan csapdahelyzetet okozna, amelyet tartalékok híján nem tudnánk átvészelni. Megítélésem szerint a schengeni csatlakozásnak nem lesz érezhető hatása a betegforgalomra, ám azt sem tartom reálisnak, hogy a mi pácienseink mennének jelentős számban a határon túlra orvosért. Kórházunk jövője tehát azon múlik, milyen együttműködést sikerül kialakítanunk a háziorvosokkal és a biztosítókkal. 2008 feladatai közé tartozik sürgősségi osztályunk fejlesztése, egy helikopter- leszállópálya létesítése, egy új CT-készülék beszerzése, s jelenleg már zajlik egy energetikai korszerűsítést célzó projekt. A korábbi időszakban mátrixrendszert alakítottunk ki, ám ennek még nem minden előnyét használhatjuk ki, mert az intézmény kubatúrája széttagolt. A kórház jövőjét emiatt az is meghatározza, hogy év közben sikerül-e eredményesen szerepelnünk épületkorszerűsítési és tömbösítési pályázaton.   DR. ANTAL GABRIELLA,   a sátoraljaújhelyi városi kórház főigazgató-főorvosa    Kevesebb lesz a műhibaper?    Semmi jót nem ígér 2008-ra a Magyar Orvosi Kamara elnökének nyilatkozata, amely szerint minden eszközzel akadályozni fogják az egészségügyi reform megvalósítását. Egy ilyen kijelentést követően milyen reményekkel fordulhat orvoshoz az egészségügyi ellátásra szoruló ember? Vajon nem kell tartania attól, hogy ez az opponálás rajta fog csattanni? Az orvosok egy csoportját jellemző heves ellenállás gyökerét én abban látom, hogy egy részük az állami infrastruktúrával látja el magánbetegeit, s az üzleti biztosítók belépésével ez a számukra kedvező, a köz számára káros helyzet alapvetően megváltozik, mert a magánbefektetők nem fognak efelett szemet hunyni. Ezt pozitívnak tartom: ha ennek eredményeként a közkórházakban megszűnik a magánbetegek prioritása, már előrébb jutottunk. Aggályaim természetesen nekem is vannak, például nem látom, hogy sérül-e majd az adatvédelem, az OEP milyen személyes adatokat bocsát a magáncégek rendelkezésére. Összességében ugyanakkor azt gondolom, hogy az új biztosítási szisztéma már tényleges, 2009-es elindulása előtt is jelentősen, pozitív irányban változtat az ellátáson.     A biztosítási szemlélet erősödésével az eddiginél súlyosabb következménye lesz annak, ha egy kórházban rendszeresen követnek el hibákat. Biztos vagyok abban, hogy az egészségbiztosítókkal folytatott tárgyalások során hátrányban lesznek azok az intézmények, amelyek ellen műhibaperek, esetleg büntetőperek vannak folyamatban. Nem osztom azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a biztosítók inkább a kezdő, ezáltal kevesebb pénzből megfizethető orvosgárdákat preferálnák. A betegeket a legkiválóbbakhoz irányítják majd, hiszen felismerik, hogy a tapasztalat és odafigyelés hiánya csak rövid távon hozhat spórolást, már középtávon is inkább ráfizetést eredményezhet. Mindez egyrészt a minőség javítására késztetheti az intézményvezetőket, másrészt arra számítok, hogy csökken a műhibaperek száma, mert a kórházaknak érdekük lesz elismerni a hibákat, s a károsultak további vegzálása nélkül, peren kívül megegyezni. Ehhez persze nem elég az intézményvezetők belátása, a károkért helytálló felelősségbiztosítók partnerségére is szükség van. Abban bízom, hogy nemcsak az egészségbiztosítási piacon indulhat verseny, hanem a felelősségbiztosítók piacán is erősödhet a konkurenciaharc az intézményekért. A kórházaknak egyre fontosabbá válik jó hírnevük megőrzése, emiatt azokat a felelősségbiztosítókat fogják preferálni, amelyek támogatják a peren kívüli egyezséget – s ezzel nem tartják napirenden az intézményben elkövetett hibát, abban az esetben, amikor az eljáró orvos, illetve maga a kórház is elismeri a felelősséget.   DR. ÁBRAHÁM LÁSZLÓ  ügyvéd   Forintosított egészség   Érhet bennünket számos meglepetés 2008-ban, amely felülírhat minden mai várakozást vagy elképzelt forgatókönyvet, hiszen nemcsak az egészségügyben fordult már elő, hogy az előremutató törekvéseket az átpolitizáltság nem engedte megvalósulni. Alapvetően meghatározza például a folyamatokat az egészségbiztosítás ezután kidolgozandó végrehajtási utasításainak rendszere, s nem tudni azt sem, hogy lesz-e elegendő licitáló az egyes térségekre vagy egy többségében állami tulajdonú, decentralizált rendszer áll majd fel.   Abban biztos vagyok, hogy az egészségügyi ellátás valódi piaci biztosítási alapokra helyezésével 2008-ban nő az önkéntes egészségpénztárak szerepe. Egyrészt arra számítok, hogy az egyes megyék ellátására pályázó befektetői csoportok bevonják a betegellátásban, egészségügyi szolgáltatásvásárlásban, minőség-ellenőrzésben évtizedes tapasztalatot szerzett önkéntes pénztárakat saját szolgáltatásaik kialakításába, másrészt a biztosítási szemlélet erősödésével és a biztosítási csomagok nyilvánosságra kerülésével nagyobb teret nyerhet az öngondoskodás. Mivel a hazai önkéntes tagsággal rendelkező lakosságszám még csak 500 ezerre tehető, nagy a tere a lakossági piacon való terjeszkedésnek – ebben azok a bankok és biztosítók vannak előnyben, amelyek kiterjedt fiók- vagy ügynökhálózatuk révén közvetlen kapcsolatban vannak a lakossági ügyfelekkel. A nagy foglalkoztatók „lehalászásának” korszaka lezárult, immár nem az a lényeg, hogy egy nagy céghez ki ér oda hamarabb, s kínálja az államilag egyébként is mindenkinek járó adómegtakarítást, hanem a minőségi verseny kerül előtérbe.   Az egészség a legfőbb érték, ám mint ilyen, nem forintosítható. Úgy vélem, hogy néhány éven belül nem lesz rendszeridegen dolog, ha ez a szemlélet megváltozik, s nemcsak a gyógyítás költsége, hanem az egészség értéke is kifejeződik majd pénzben. A kötelező gépjármű- felelősségbiztosítás mintájára olyan bonus-malus rendszert is el tudok képzelni, ahol az életmód és a prevenciós programokban való rendszeres részvétel a járulékfizető számára közvetlen anyagi megtakarítást hoz.    Saját cégemtől kiemelkedő évet várok 2008-ban, ezt megalapozza, hogy december 31-én a Dimenzió Egészségpénztár összeolvadt az Erste Harmóniával, amelynek következtében 40 ezres taglétszámmal vagyunk jelen a piacon. Ebben az évben 5 és 10 ezer közötti taglétszám-növekedést tűztünk célul, emellett elsősorban a szolgáltatásaink szélesítésére törekszünk; új szűrőprogramokat indítunk, s újabb kórházakkal kötünk szerződést. Bízom abban, hogy a kötelező egészségbiztosításban valamely tőkeerős befektető szakmai partnereként fejezzük be ezt az évet.   DR. KRICSFALVI PÉTER,   a Dimenzió Egészségpénztár ügyvezető igazgatója   Többen osztozunk kevesebb liszten   Miközben láncba állva adogatjuk a lisztet egymás kezébe, 2008-ban a magánbiztosítók képében várhatóan még egy szereplő belép a sorba, ezáltal az eddiginél is kevesebb marad a lánc végén állóknak. Arra számítok, hogy a rossz gazdasági helyzetből adódóan is rosszabbul fogunk élni, az infláció és az energiaárak növekedése miatt az embereknek még kevesebb pénzük lesz, tovább nő az eladósodottság, s ez a háziorvosi rendelőkben is érződni fog. A páciensek türelmetlenebbek, a részemről is elfogadhatatlannak tartott vizitdíj miatt elégedetlenebbek lesznek. Nem nyugodt a lelkiismeretem amiatt, hogy az évtizedeken át járulékot fizető betegeimtől pénzt kell szednem, ha el akarom kerülni a szankciókat, és fenn akarom tartani a rendelőmet. Az eddiginél is többen akadnak majd olyanok, akik a pénzhiány miatt beutalóval sem mennek tovább szakorvosi kivizsgálásra, vagy nem váltják ki egyik vagy másik gyógyszerüket, így nőhet a szövődményes megbetegedések száma.    A fentivel ellentétes tendencia, hogy az ingyenes rendezvények révén az emberek egy része a korábbinál fogékonyabb a szűrőprogramok iránt. A helyben szervezett egészségnapokon nagyon sokan részt vettek 2007-ben. Az érdeklődés növekedésére számítok 2008- ban, s várakozásaim szerint ezt a biztosítók is preferálni fogják.    A férjemmel közösen használt rendelőt az elmúlt időszakban rendbetettük, kifestettük, álmennyezetet szereltettünk fel, hogy ezzel is csökkentsük a rezsiköltséget. 2008- ban műszerre kell pénzt fordítanunk, például az évek alatt elnyűtt EKG-berendezés helyett kell újat vásárolnunk. Bízom abban, hogy a fél műszakban foglalkoztatott ápolónőm és orvosírnokom kitart mellettem, a saját körzetem ezerötven lakost magában foglaló és férjem kétezer pácienst számláló praxisának nagyságában sem várok változást. Üzemorvosként az üzemegészségügyben viszont leépülést látok, az ágazat helyzete úgy romlik, ahogyan az embereket foglalkoztató vállalkozások elsorvadnak: Nagykőrösön (is) számos munkahely megszűnt, a munka nélkül maradt dolgozók többszörös egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve. Pesszimistán látom az évet, nem számítok arra, hogy a térségbe olyan befektető érkezne, amely munkát – ezzel pedig közvetetten testi és lelki egészséget – adna az embereknek.   DR. STARKNÉ DR. HATVANI EDIT   nagykőrösi házi- és üzemorvos    A „nem szeretett” betegek kiszolgáltatottsága    Minden korábbinál rosszabb helyzetbe kerülhetnek 2008-ban az orvosi kezelésre szoruló szenvedélybetegek. Az alkohol- és drogfüggők többségének ellátása ma megoldatlan; az ágyszámcsökkenések után mindössze annyi aktív pszichiátriai kapacitás maradt az országban, amennyi éppen elég lenne az alkoholbetegek és kábítószerfüggők ellátására – a pszichiátriai betegek nélkül.    Ugyanezt saját osztályomon is tapasztalom: az eredetileg 105 ágy először 71 ágyra csökkent, majd a szegedi egyetemi intézmények és az önkormányzati kórház összeolvadásával 2008. januártól 21 aktív és 15 rehabilitációs ágy marad addiktológiai ellátásra. A helyzetet tovább súlyosbítja az országos szakemberhiány: egy évvel ezelőtt csak a saját osztályomról az orvosok fele önként távozott, ötből hárman mentek el Svédországba dolgozni. Összességében jelenleg 600-700 pszichiáternek kell(ene) ellátnia az országot, holott a becslések szerint egymilliónál is többre tehető azoknak a száma, akik alkoholgondok vagy más pszichiátriai betegség miatt ellátásra szorulnának. Miközben a pszichiátria az a tudományág, amely akár 70-80 éves korban is eredményesen művelhető, a szakmából való menekülést jelzi, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő kollégák közül sokan végleg felhagynak hivatásuk gyakorlásával.   Az egészségbiztosítás pénzügyi alapjainak átépítése közepette elsikkad, hogy a gyógyászat olyan speciális folyamat, amit nem lehet egyszerű gyártási folyamatra vagy eladó-vásárló kapcsolatra redukálni. Ebből mind országos, mind helyi szinten számos konfliktusra számítok 2008-ban. Az addiktológián belül nemcsak biztosítás nélküli hajléktalanokat és munkanélkülieket látunk el, hiszen az alkoholbetegség nem válogat társadalmi rétegek között, vezető értelmiségieket, országosan ismert művészeket vagy politikusokat egyaránt érint – ám amíg az utóbbiak meg tudják fizetni az esetleges „plusz” ellátást is, a döntő többség erre nem képes. Egy olyan, ellenérzést kiváltó betegpopulációról van szó, amelynek tagjai általában „nem kívánatos személyek” az egészségügyben, ebből következően senki sem képviseli az érdekeiket. A legnagyobb paradoxon, hogy az addiktológiai eseteket nem tekintik tényleges betegnek, csak azután, ha súlyos testi szövődményeik alakulnak ki. A társadalom is álságos: az életvitelszerű italozást sokáig tolerálja, az elvonókúrán való részvétel viszont stigmaként ragad az emberre.    2007-ben a homoszexualitással már megtörtént a „coming out”, a másság nyílt felvállalása. Azt várom, hogy 2008-ban végre akadjon olyan prominens személy idehaza is, aki a nagy nyilvánosság előtt vállalja alkoholizmusát. Ezt az USA-ban decemberben Bush elnök megtette, példát mutatva ezzel, hogy fel lehet épülni, s egy alkoholbetegből válhat akár az Egyesült Államok elnöke is.   DR. TEMESVÁRY BEÁTA  dél-alföldi regionális addiktológus szakfőorvos

Legutóbb a Nemzeti Múzeummal karöltve rendezett pompás kiállítást a KoGart Ház, most a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Nemzeti Galériát invitálta falai közé, A művészet arca, a művészek arca című tárlatra – eredeti elgondolással. Két évszázad művészportréiból, önábrázolásaiból válogattak: elmélyült vagy vidám, erős, olykor erőszakos, szorongó vagy épp lelkesen kitárulkozó arcok társulnak a művészet-, zene-, irodalomtörténetből jól ismert nevekhez, megannyi jellem, karakter, személyiség – korszakról korszakra másképp.    Az első szinten látható 19. századi realista képek még pontosan rögzítik az arcvonásokat, tekinteteket, a miliőt, könnyű lélekbúvárkodni. Donát János jó kiállású, kackiás bajszú, nyalka testőrnek ábrázolta Berzsenyit, talán csak a szempárból sugárzó koncentrált figyelem sejteti az uniformisban megbújó művészt – a nyelvújító Kazinczyban viszont az intellektus, az érzékenység mellett szigort, árnyalatnyi könyörtelenséget is láttat. Barabás Miklós prémes kabáttal, tollal, rajzfüzettel, a státus és külső magabiztosság megannyi rekvizitumával ruházza fel saját alakját, miközben méretes szakáll, bajusz, távolságtartón felvont szemöldök mögé rejtőzködik – tart a külvilágtól. Nyilván divatot követ Liszt Ferenc kissé hivalkodón csípőre tett keze az elmaradhatatlan zongora mellett Barabás híres portréján, de az erőszakos áll, a mélyen ülő égő szemek, a céltudatos homlok is jelzik az erőt, a zseniális egyéniséget. Lélektanulmánnyal felér Kovács Mihály önarcképe: kalapban, ráadásul Kossuth-kalapban ábrázolja magát, keskeny, bizonytalan arca viszont mélyen elbújik a karima méretes árnyékában, fájdalmas tekintet rémlik elő a sötétből, sajnálatért esengenek a mélybarna szemek. Madarász Viktor önarcképén lelkes- riadt, becsapott gyermek, peszszimistán lefelé görbülő szájával, az előkelő hacuka dacára, Mészöly Géza egyenesen kifordul Lotz Károly képéből, csak a fáradt tartás, egy idősödő, kopaszodó koponya, az önmagába mélyedő tekintet látható belőle. Benczúr Gyula viszont díszmagyarba öltöztette önmagát, érdemrendekkel dúsan kidekorálva, nehéz megítélni, lát-e még valamit a lényegből az a tompuló acélkék szempár a látványos klisék közepette?    Székely Bertalan forradalmi hajviseletével látszólag könnyed, örök bohém – a távolságtartó, kimért szemöldök, a hideg, kutató tekintet, a szűkszavú száj, erőteljes áll érdekes karaktert sejtet. Munkácsy szemlátomást a szigorú, önmagának megfelelni akaró művész archetípusa, Vaszary arcán kalandvágy és érzelemgazdagság „beszélget” a rendszerető szigorral és erőteljes bizonyítási vággyal, megindító Szinyei riadt-ábrándos tekintete.    Telnek-múlnak az évek, változik a stílus. A második szinten egyre nagyobb szerepet kapnak a jellemzésben a színek, a dinamika, a kontrasztok. Czigány Dezső kalapos önarcképén megcsillan a fény egy fehér sálon, s hófehéren villannak a fogak – máris megragadják egy világjáró bohém életerős energiáit. Koszta a maga modorában: földközeli, mély tónusokkal ábrázolja szigorú, befelé figyelő önmagát. A jól ismert Csontváry-önarcképen izzik az egzaltált, lázas tekintet, sugárzik a belső erő és – megint – a könyörtelen szigor, csak egy világos ablak enged be egy kis levegőt, fényt, könnyedséget a baljós, fojtott szobába. Gulácsy – nem meglepő – elmosódó, bizarr, másvilági képet mutat magáról, Márffy Ödön önarcképén a bizonytalanul elkeskenyedő arc, a távolságtartó szemöldök talán magyarázza a vásznat megülő szomorúságot – az ajkak pirosa, a háttér erőteljes kékje azért némi életet csempész a képbe. Egyedül Egry József és Dési Huber tűnik természet adta módon magabiztosnak és kiegyensúlyozottnak az egész emeleten. Czóbel Béla szinte ijesztő sötét árnyakat festett magára, Berény Róbert kétszer, két életkorban is megfestette magát szalmakalapos, esdeklő tekintetű, idősödő, értetlen- csalódott „kisgyermeknek”, Nagy István harcosan-dacosan, erőteljesen néz szembe velünk merőn, az akaratos állával. Érdekesen állítja be az egyensúlyt Aba-Novák: ő maga megütközött tekintettel, beharapott szájjal üldögél, mellette a lefelé görbülő ajkú felesége – a harmonikus, derűs színek közepette. Mellbe vág Perlrott Csaba Ziffer Sándorról készült vászna, ahol feketén, behúzott nyakkal ül a pályatárs állig begombolt nagykabátban, pergamensárga arccal – a mindkettejük által kedvelt életteli színekkel megfestett háttér komor kontrasztjaként. Rippl-Rónai is nagyon komolyan kémlel az amúgy kedves, erőteljes piros sapka alól maga készítette képmásán, Babitsról készült ismert festménye drámai: az erős áll, a mélyen ülő, befelé néző, feketén lángoló szemek, a fegyelem és a hosszú, érzékeny ujjak feszült dinamikája a téma. Nemes- Lampértnak a saját arcára feltett életigenlő sárgái, rózsaszínjei örök vándorpiktort mutatnak, a mesteri árnyékok a koncentrált figyelmet is hangsúlyozzák.    A harmadik szinten aztán már nehéz a pszichologizálás: Schaár Erzsébet még viszonylag hagyományosan érzékelhető és értelmezhető módon öntötte bronzba Bartók szelíd eltökéltségét, F. Zámbó István már ikonográfiai játékelemekké komponálta saját magát „hátulról, mellbe”, Várkonyi Zoltán vonásai némán zokognak, úgy csorognak le Kondor Béla képén, a hivalkodón teátrális piros pulóver fölött. Egyszer csak Fehér László ül egy tükör előtt egy képen, háttal nekünk, a környezet élénk narancssárgájának, feketéjének kontrasztja vonja el a figyelmet lámpáról, fényről, képmásról: a művész, ha egyáltalán, bonyolult tükröződések rendszerén át érzékelhető egy vásznon – dörgöli az orrunk alá a mester. Mehetünk haza.   (2007. március 14.–június 25.)